2019. dec 28.

Miért nem teljesülnek az újévi fogadalmak?

írta: Jácint Csillag
Miért nem teljesülnek az újévi fogadalmak?

Sokan, sokféle meggondolatlan fogadalmat tesznek, amit később úgysem tartanak be.

Egy könyv felett ülve, majd egy közösségi média posztban is szembe jött velem nem rég ez a kérdés.

Miért adják fel az emberek az újévi fogadalmaikat?

Töprengtem rajta és a megoldást a saját életemben találtam meg. Felébredtem egyik reggel és eszembe jutott, meg kellene csinálnom már 2 napja valamit, amihez nagyon nem volt kedvem. Olyan szinten rühelltem még csak rá gondolni is, hogy rendesen, gyomor görcs kapott el attól is, hogy átfutott az agyamon. Mindent megtettem annak érdekében, hogy minél tovább halogassam azt, hogy végre erőt vegyek magamon és neki álljak a feladatnak. Aztán felderengett egy könyvben olvasott részlet, ami a halogatásról szólt.

És akkor arcul csapott kő keményen a megvilágosodás. A halogatás miatt nem vagyunk képesek előbbre lépni, akár egy feladatban, akár az újévi fogadalmak terén. "Holnap is időben van még, ráér, nem vagyok elkésve. Ugye?"

Mit mondott Pató Pál Úr? "Ej ráérünk arra még!"

Aztán szépen annyiban hagyjuk az egészet, mert baromira semmi kedvünk hozzá, jön a kifogásgyár, "mert nincs edző társam, mert nincs cipőm, mert nincs kedvem, mert rossz az időzítés..." Ismerős? Kijelentjük az agyunknak, képtelenek vagyunk rá most! Aztán másnap megint, majd ismét és addig játsszuk ezt, amíg azt nem kezdi el az agyunk hinni, hogy képtelenek vagyunk rá, így beállítja magának, hogy nem tudsz elmenni mondjuk a kondiba ezért, meg azért és amikor csak a közelébe mész, már indítja is a lebeszélést. Nem tudod, nem vagy képes, majd holnap.

De van ennek egy másik válfaja is, amikor elkezded és csinálod egy darabig, majd megunod és azért adod fel. Ezt a "kedvenc hobbimnál", a fűnyírásnál vettem észre. Egy darabig tök jó, meg hasznos, csinálom mint egy gép, aztán amikor már egy órája csak tolom a fűnyírót, kötök magammal egy kis sunyi megállapodást. "Az egyik felét ma, a másikat holnap." Pedig tisztában vagyok vele, hogy ha ma nem nyomom le azt is, tuti nyakig fog érni, két hét múlva, amikor ismét rá visz a lélek, hogy neki essek. Én úgy neveztem el ezt, hogy a "megunás utáni halogatás".  Mert lemész a kondiba egy hónapig, csinálod, űzöd, hajtod, betartod a kaját, mert ott lebeg az úszógatyás 4 évvel ezelőtti képed a szemed előtt, amikor az "aputest" még sehol sem volt, aztán egyik nap úgy ébredsz, hogy "áhh az hótziher, hogy Én ma nem megyek le edzeni, mert úgyis meghúztam a bal hátsó feszítő kisujjizmomat." És bumm.... Te is ott leszel, mint Én a fűnyírásnál. Nem fogsz nekiállni 2 hét múlva sem, mert a hátad közepére sem kívánod az egészet. Szóval ezek miatt nem teljesülnek az újévi fogadalmak.

Mit kellene tenned, hogy be tudd tartani? Meg kell ragadnod a grabancod és végre félre tenni a halogatást és neki kell esni, ha törik, ha szakad, mert különben meg fogod találni a kiskapukat, hogy miért ne tedd meg!

new-year-4656853_1920.jpgForrás:https://pixabay.com/hu/illustrations/%C3%BAj-%C3%A9v-pf-pour-f%C3%A9liciter-%C3%BAj%C3%A9v-%C3%A9v-4656853/

Szólj hozzá