2019. dec 18.

Bele ragadunk, a saját életünk mocsarába?

írta: Jácint Csillag
Bele ragadunk, a saját életünk mocsarába?

Miért nehéz túl lépni a múltunkon?

Amikor kicsi voltam, nekem mindig azt mondta anyu, "keménynek és kitartónak kell lenni, nem szabad feladni azt, amiért harcolni akarsz és sose felejtsd el, hogy honnan jöttél".

Az viszont nem mondta, valószínűleg, mert Ő sem tanulta meg, hogy a rossz dolgokat, hogy hagyjam a kuka mellett, hogy többet ne gyötörjenek. Amikor elszenvedtem az életem tragédiáit, nyomokat hagytak bennem, amiket ha akarom, ha nem, mély sebeket ejtettek a lelkemen, de nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy egész életem során, hagyjam ezeket kísérteni. Márpedig, az emberek nagyon nagy százalékban, ezt csinálják.

Hogy miért?

Hitem szerint, 4 olyan dolog van, ami miatt az ember nem hajlandó tovább lépni és élete végéig, a saját létét tönkre téve, a múltat okolni, mert neki semmi sem sikerül.

Az első: Nem vagy hajlandó elfogadni, hogy neked az adott gondból tanulni kell és ezért más szerinted a felelős, akit örökké okolni fogsz, mert ezt tette veled.

A második: Azt hiszed, örökké vezekelned kell a gondod miatt, mert "Te vagy a hibás."

A harmadik: Imádod, hogy sajnálnak az emberek és ebből meríted az energiáid.

A negyedik: Imádsz szenvedni.

Most tedd fel magadnak a kérdést: Jó ez így? Szenvedni akarsz egész életedben?  Vagy végre nyugodtan élni?

Nem egyszerű átlépni a régi sérelmeken, de megéri! Nem fogod magad azon kapni, hogy totális idegroncs lettél, valami olyan miatt, amit már nem tudsz megváltoztatni és amúgy sincs már rá hatásod. Érdemes magad feleslegesen stresszelni? Ugye nem? Most biztos elhangzik a fejedben a következő mondat... Honnan is tudná, mi folyik a fejemben?

Onnan, hogy Én is átéltem ezt! Nem is egyszer! De valószínűleg nem lennék már az élők között, ha meg nem tanulok olyan kemény lenni, mint a hullámtörő, a Csendes-óceánon. De ez még mindig nem azt jelentette, hogy el tudtam engedni a lelki problémáim.

Hogy mi segített valójában? Az, hogy végre erőt vettem magamon és leültem a tükör elé és elmondtam neki, a sok sz*rt, ami felgyülemlett bennem, az évek során felgyülemlett bennem és letisztáztam magamban!

Ez az, amit sokan nem tesznek meg, mert fáj, meg kemény, de szívesen hibáztatnak maguk helyett bárkit, aki nem Ők maguk, szívesebben turkálnak más életében és elemzik ki a pénztárcájuktól kezdve, a magánéletük zeg-zugos kis részleteit is, de arra nem képesek, hogy a saját fejükből kitakarítsák a káoszt.

Pedig, ha nem szeretnéd, hogy az életed egy romhalmaz legyen, ennek kell lennie az első lépésnek.stress-2902537_1920.jpgForrás:https://pixabay.com/hu/photos/stressz-szorong%C3%A1s-depresszi%C3%B3-2902537/

 

Szólj hozzá